2012. 03. 28-án a 7-8. osztályos lányokkal a Tini Ambulancián tettünk intézménylátogatást (Szeged, Vasas Szt. Péter u. 1.) A 12:45-kor induló autóbusszal történt a beutazás kísérettel.
Dr. Kajtár István főorvos úr tartott részletes felvilágosítást a női-férfi szervezet anatómiájáról, működéséről, illetve a fogamzásgátlással, nemi úton terjedő betegségekkel és egy-egy nőgyógyászati vizsgálat lefolyásával kapcsolatban.










2012. május 13-án 10.30-kor kezdődik az elsőáldozással egybekötött gitáros mise a Kisboldogasszony templomban, melyre szeretettel vár mindenkit Gyenes Csaba plébános atya.
Balog Zoltán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium élén váltja Réthelyi Miklóst. A társadalmi felzárkóztatási államtitkárból előlépő politikus a hét területet felügyelő legnagyobb csúcstárca vezetője lesz. A miniszterjelölt a mindennapos testnevelés bevezetését és a sport integráló erejét emelte ki az Országgyűlés szakbizottságai előtt megtartott meghallgatásán. Hangsúlyozta, a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés első, ötödik és kilencedik évfolyamán idén szeptember 1-jétől, felmenő rendszerben szervezik meg.