Napi evangélium

2018. január 16. – Kedd

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mk 2,23-28

   

Hírek

Csíksomlyói búcsú

A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte a nemzetet a magyarság legnagyobb zarándoklatán a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, melyen idén is részt vett iskolánk nevelőtestületének delegációja, Földiné Fülöp Katalin, Kovács Mariann, Lázár János, Lung Julianna és Pálmai Péter.

Nemzeti összetartozás napja

1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, mely elszakította hazánktól területének jelentős részét. Minden évben június 4-én emlékezünk történelmünk legnagyobb tragédiájára, egyúttal hangsúlyozzuk a nemzet összetartozásának fontosságát is. Idén is a templomkertben koszorúztuk meg település kopjafáját, Dr. Csúcs Áron jegyző úr pedig emlékező beszédben idézte felé a diktátum embertelenségét.

Szülői értekezlet leendő elsőseink szüleinek

Június 13-án 17.00-kor szeretettel várjuk a 2017/2018. nevelési év első osztályosainak szüleit alakuló szülői értekezletre, melyet Földiné Fülöp Katalin tanítónő tart az iskola 46. termében (emeleti alsós folyosó).

Iskolai, óvodai étkezési térítési díjak befizetésének időpontjai:

2017. május 15. (hétfő): 8.00-12.30 óráig; 14.30-17.00 óráig,

2017. május 16. (kedd): 8.00-12.30 óráig; 14.30-16.30 óráig.

Befizetés helye: Általános Iskola (Zsombó)

Bővebben...

Országos idegen nyelvi mérés 2017

2017. május 17‐én az Oktatási Hivatal idegen nyelvi mérést szervez 6. és 8. évfolyamos tanulók számára angol és német nyelvből. A mérés időpontját a tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet határozza meg.

Bővebben...

Szent László versenye

Hagyományteremtő szándékkal idén először rendezte meg a Szent László év tiszteletére a szegedi Karolina Iskola és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete a Szent László versenyt. Terveik szerint a jövőben minden évben rendeznek egy-egy szent életét feldolgozó megmérettetést. Az idén tizenegy csapat jelentkezett a versenyfelhívásra.

Bővebben...

Tombácz János vers- és prózamondó verseny (1-4. évfolyam)

2017. április 26-án szerdán került megrendezésre a József Attila Közösségi Házban az alsó tagozatosok Tombácz János vers- és prózamondó versenye, melyre a zsombói diákok mellett mórahalmi telephelyünk tanulói is meghívást kaptak. Az idén több mint 80, költészetet, irodalmat, meséket kedvelő gyermek gyűlt össze, hogy előadásával elbűvölje a közönséget és a zsűrit.

Bővebben...

Tombácz a felsőben

Április 25-én tartottuk meg iskolánk hagyományos Tombácz vers-és prózamondó versenyét a felső tagozatosok számára. Rendezvényünket a művészeti iskolások műsora nyitotta meg.

Bővebben...