Napi evangélium

2018. január 17. – Szerda

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.

Mk 3,1-6

   

Angol vizsgák

Közeleg a szokásos félévi megmérettetés angol nyelvből. 4-8. osztályos tanulóink 2018. január 15-én (hétfőn) írásbeli (helyi) kompetenciamérést írnak angol nyelvből. Az 5-8. évfolyamos középhaladó, valamint haladó csoportos tanulóknak félévkor külső bizottság előtt, szóban is számot kell adniuk tudásukról 2018. január 16-án, kedden.

A kezdő csoportos tanulók önkéntes alapon jelentkezhetnek. A kapott érdemjegy három jegyet ér. A vizsga nem pótolható, a megjelenés kötelező. Az aktuális útmutató elérhető a vizsga Office 365-ös csoportoldalán. A tanulókat e-mailben és szóban is értesítjük a tudnivalókról. A vizsga nyilvános. A tanuló beleegyezésével jelen lehet az osztályfőnök, illetve a szülő is. A szóbeli vizsgára ezen az űrlapon keresztül kell jelentkezni, legkésőbb 2018. január 7. (vasárnap) 18 óráig. A prezentációkat a megadott mappába kérjük feltölteni a csoportoldalon és az órákon elhangzottaknak megfelelően. Ennek határideje 2018. január 14. (vasárnap) 18 óra.