
Zsombói tanári éveim alatt, jó néhány projektben részt vettem, ezek közül a legutóbbit szeretném most bemutatni, melyen az iskola 7.b osztályos tanulóival dolgoztunk együtt. <fotók: Galéria/2011.11. November/2011.11.17 iTech>
Mi is az az iTech?
Az iTEC (Innovative Technologies for an Engaging Classroom) egy négy éven át tartóeurópai projekt 12 ország, 15 oktatási minisztérium és 1000 osztályterem bevonásával.
Célja:
Innovatív tanárok bevonásával olyan új módszerek, eszközök kidolgozása, melyek a jövő osztálytermét jellemzik majd.
Biztos Mindenkiben felmerült már a kérdés milyen lesz a jövő osztályterme. Mi a sok lehetőségből próbálhattunk ki egyet. A TeamUp programot. Az osztályban járók neveit, tulajdonságait felvittem a programba, a gyerekek elkészítették a fényképeiket és már létre is jött a virtuális osztályterem. A program elkészítette a csoport beosztását.
A használható módszerek közül az iskolán kívüli adatgyűjtést választottam, Témának pedig a környezetvédelmet. Kapóra jött, hogy éppen Makón „vendégeskedett” a hulladékból termékkiállítás, amit a gyerekekkel és Gera Erikával, az osztályfőnökükkel meg is látogattunk. A tárlatvezetők kimerítő képet adtak arról, hogy mi mindenre használják fel a hulladékokat. A kiállításon előre megadott szempont sor alapján nézelődtek a gyerekek, fotókat készítettek. Persze a visszafele úton a Mc Donaldsban tett „szakmai” látogatásunk is növelte a kirándulás népszerűségét.
A következő szakaszban az elkészített fotókból összeállított prezentációkat mutatták be egymásnak, melyek értékelés a googleban készített megosztott táblázatban történt. Az elvégzett munkáról hangfelvételeket készítettek egy percben, ami az előrehaladást, a nehézségeket, a terveket is tartalmazta. Volt, aki hosszúnak, volt, aki rövidnek találta az egy percet. Végül saját gondolataikat megfogalmazva egy filmet készítettek, befejezésként a bemutatott anyagból kérdéseket tettek fel egymásnak, amire a többiek több-kevesebb sikerrel válaszoltak. Mindenki kicsit belekóstolhatott abba, hogy tanárnak lenni sem mindig könnyű. A feladatokat előre meghatározott határidőre kellett elkészíteni.
Mindenképpen pozitívnak értékelem az elvégzett munkát, hiszen az iskolának az életre felkészítenie. A mai munkaerőpiacon pedig fontos, hogy az ember jól tudjon prezentálni, tartsa be a kiadott határidőket és a megadott intervallumokat.
Bertáné Márta Edit

