Kiss Piroska Erzsébet 1940. november 7-én született Kétegyházán a család második gyermekeként. Édesanyja a kor szokásaihoz híven háztartásbeli, míg édesapja asztalosmester volt. A család az Arad vármegyei Kackón élt, mikor édesapja hadifogságba került.

Ekkor édesanyja három kisgyermekével hazaköltözött Battonyára a biztonságot adó szülői házba.

Elemi iskolai tanulmányait itt kezdte. A hadifogságból hazatért édesapa felépülése után a család Makón, majd Csongrádon lakott. Ezekben a városokban folytatta az általános iskolát. 1955-ben költöztek Szegedre. Piroska a Tömörkény István Gimnáziumban érettségizett, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett matematika-fizika-technika tanári diplomát 1963-ban.

Egy évig dolgozott Mindszenten, majd 1964. szeptember 1-től Zsombóra került,

1973. augusztus 30-i hatállyal nevezték ki igazgatóhelyettesnek. Nyugdíjazásáig, 1996 júniusáig töltötte be ezt a posztot.

Nyugdíjasként még néhány évig gyöngyfűzést tanított az iskolában.

Tanári pályafutása alatt Zsombón élt, tanított a közösség aktív, hatékony tagjaként.

2009. október 26-án halt meg Zsombón.

Az iskoláért, a községért és közösségért végzett munkájáról szóljon most néhány visszaemlékezés volt kollégáitól, barátaitól.

 

Zsirosné Vass Judit:

Piroska 1964-2000-ig tanított a Zsombói Általános Iskolában a rendelkezésemre álló adatok szerint.

Nekem tanárom és kollégám is volt.

1964-1967-ig Veres Károly volt az igazgató, majd 1967-től Kálmán Ferenc. Piroska matematikát, fizikát és technikát tanított, és néhány év múlva az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta.

Tanóráira mindig felkészülten érkezett, már maga a tantárgy is tiszteletet parancsolt. Komoly, megfontolt pedagógus volt, aki tisztelte mind a diákjait, mind a kollégáit.

Ahogy bővült az iskola feladatköre – a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium kihelyezett tagozatával, illetve az Általános Művelődési Központ létrehozásával –, úgy nőttek az igazgatóhelyettesi feladatok is.

Rengeteg időt töltött az iskolában.

1982 az iskola bővítésének éve. A bővítési tervek elkészítésében jelentős szerepe volt Piroskának.

A sok-sok sikeres pályázat és az ebből következő továbbképzések miatt komoly kihívást jelentett az órarend elkészítése, a helyettesítések megszervezése. Ehhez egy egyedi órarendet álmodott és valósított meg, a „dugós órarendet”, melyen könnyen áthelyezhetők voltak az egyes tantárgyakat jelképező parafadugók.

Mint pedagógus, az iskola melletti szolgálati lakásban élt, ahol mindig szeretettel fogadta barátait és kollégáit.

Emlékeimben egy kedves, mosolygós, halkszavú, magas, vékony nő jelenik meg szipkával a kezében.

Szeretettel gondolok rá!

 

Sisák Mária matematika-kémia szakos tanár:

1973 augusztusában találkoztam vele először. Egy bájos, kedves, megfontolt kollégát láttam benne.  Ő akkor már igazgatóhelyettes volt.

Minden felmerülő problémával bátran fordulhattam hozzá. Az évek során is ilyen maradt.

Nagy feladatot vállalt az iskola újjáépítésében, bővítésében. Úgy tudom, a tervezést: melyik terem, szertár... hová kerüljön, hogy funkcionáljon, az ő aprólékos, de jól kidolgozott kézi skiccei alapján fogadták el.

A május elsejék, a közösségi rendezvények, egyszóval az iskola teljes működését kidolgozta, segítette. Mindenhol és mindenben ott volt.

Nyugdíjazása után is vállalt iskolai teendőket, amíg a vezetőség igényt tartott rá.

Úgy gondolom, a zsombói iskola fejlődése, színvonala Kálmán Ferenc igazgató úr és Piroska együttes érdeme volt.

 

Gáborné Puskás Julianna:

Mikor Zsombóra jöttem tanítani, ő volt az igazgatóhelyettes. Megjelenésében volt valami, ami tiszteletet parancsolt, de úgy vívta ki a tekintélyt, hogy egyáltalán nem tűnt szigorúnak. Mosolygott, de mosolyával távolságot is tartott, ugyanakkor kapcsolatot is teremtett. Nekem sokáig titokzatosnak tűnt. Szelíden tudott szigorú lenni.

Már akkor rácsodálkoztam a kreativitására, végtelen precizitására.

Ami szintén meglepett, az a csodálkozó, érdeklődő tekintete. Mielőtt kiadott egy feladatot, szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy teljesen érthető, elfogadható-e. Sokáig nem igazán értettem. Időbe telt, amíg felismertem, hogy minden területen az alaposságra törekedett, hogy pontosan úgy történjenek a dolgok, hogy mind a kettőnknek világos legyen. Nem hagyott rést, hogy a félreértés belopakodhasson.

Akkor ismertem meg közelebbről, mikor az iskola makettjét készítette egy ünnepségre. Engem Piroska mellé osztottak be segítőnek.

Mikor visszagondolok arra a néhány napra, örülök. Miközben órákon keresztül szerkesztette, illesztgette az épület részleteit és én a keze alá dolgoztam, olyan világ tárult elém, amit még csak nem is sejtettem. Mesélt a gyerekkoráról, családjáról. Engedte, hogy beleláthassak az életébe, egy egészen más világba, mint amit addig ismertem. Megosztott velem olyan élményeket, örömöket és fájdalmakat, amelyek hol letaglóztak, hol pedig felemeltek. Olyan mélységekbe és magasságokba vitt, ami engem megdöbbentett. Mai napig hálás vagyok a bizalmáért, ahogy beavatott az életének nehéz és gyönyörű részleteibe. A történetekre, amiket mesélt, nem emlékszem, de az érzést, ahogy rácsodálkozhattam az életére, és engedte, hogy megismerjem, ma is fel tudom idézni. Eltűnt a távolság köztünk.

Mikor nyugdíjas lett, többször utaztunk együtt. Úgy beszélgettünk, mint közeli ismerősök. Minden ilyen találkozás – melyben élményeinket osztottuk meg egymással – feltöltött.

Örülök, hogy közel engedett magához, gazdagodtam általa.

 

Zelei Jánosné Ancika:

Személyes találkozásunkkor emlékezett vissza Piroskára.

Ő 1971-ben került az iskolába és magyar-történelem szakos tanárként dolgozott.

Felidézte alakját, precizitását. Barátként tekintett rá élete végéig.

Kálmán Ferenc igazgató úr és Piroska mindig azon fáradoztak, hogy az oktatás gyermekcentrikus és harmonikus legyen.

Ezért is vezették be a Zsolnay-féle oktatási módszert, ami tulajdonképpen „úttörője” a mai tanításban használt kiscsoportos témafeldolgozásoknak.

Illetve a félévi és év végi vizsga lehetőségét. Ha egy gyermek rosszul teljesített az év folyamán, levizsgázhatott. Ezzel kijavíthatta a jegyét. Természetesen, ha gyengébben sikerült, nem rontotta le az osztályzatot.

Szavait idézve: „Még a Minisztériumból is lejöttek megnézni ezt a vizsgarendszert.

Piroska volt az első, aki belépett az iskolába reggel, és az utolsó, aki elment.

Házának ajtaja mindenkor nyitva állt azok számára, akik hozzá fordultak. Bármilyen felmerülő problémát igyekezett tökéletesen megoldani úgy, hogy mindenki számára jó legyen.

Bár különbözött nagyon a természetünk, mégis tökéletesen meg tudtuk érteni egymást.

Az iskola bővítésekor történt, hogy – még ugyan nem volt lépcső az emeletre –, de már a sajtó hírt szeretett volna adni arról, hogy egy földszintes iskolát hogyan alakították át emeletessé. A kérés egy bemutatóóra volt, amit nekem kellett megtartani. Piroska felmászott a létrán az emeletre, majd a gyermekek, az újságíró és én is….és megtartottam az órát. A végén megjegyezte: „Látod, ha én öregebbként képes voltam felmászni, Te is.”

Aprólékos, megfontolt, csupaszív, mindenkor mosolygós ember volt, aki a magánéletét soha nem hozta be az iskola falai közé.”

Távozásomkor megkért, hogy ezt a mondatot feltétlen írjam bele: „Piroska egy fantasztikus ember volt.”

 

Kiss Istvánné Moldován Matild

Tilda néni így emlékezett:

„Barátok voltunk élete végéig. Számos közös programunk volt. Először csak azért, mert gyermekeim az iskolába jártak és én a szülői munkaközösségben voltam érdekelt. Megfontoltsága, felkészültsége és a problémamegoldáshoz való viszonya példaértékű. A későbbiekben többször kirándultunk és jógáztunk közösen.

Nagyon szerettem és örülök, hogy kicsit felidéztük Piroska emlékét!”

 

Kálmán Julianna

Gyakran és szeretettel gondolok Kiss Piroskára, emlékeimben mindig mosolyog.

Szemeim előtt megjelenik kifinomult stílusa, és ahogy elegáns, suhanó járásáról messziről fel lehetett ismerni. Nagyon szerettem a társaságát, valahogy a nagy korkülönbség ellenére mindig egyenrangú félként kezelt. Hosszú órákon keresztül élveztem együttléteinket, sosem fogytunk ki a témákból, a mi beszélgetéseinknek sosem volt vége, csupán időről időre fel kellett függesztenünk, hogy aztán mikor legközelebb találkozunk, ugyanott folytathassuk. Visszarémlik nyugodt, jellegzetesen fátyolos hangja, ahogy bölcs gondolatait és véleményét megosztja velem. Eddig nem fogalmazódott meg bennem, de ahogy visszaemlékezem, úgy érzem, a fizika szeretetét valószínűleg ő ültette el bennem, és emiatt választottam a fizikatanári pályát. Minden feladatát higgadt alapossággal, szinte szertartásosan végezte, amit mindig is csodáltam.

Egyedül élt sokáig – ami akkoriban nem volt mindennapi –, de távolról sem volt magányos. Testvéreivel és azok gyermekeivel kivételesen mély kapcsolatot ápolt, és emellett a zsombói általános iskola volt a fogadott családja. Hálás vagyok, hogy anyucikám benne egy életre szóló barátnőre talált, és hogy én magam is azt érezhettem, hogy barátok vagyunk.

 

Hálásak vagyunk, hogy családunk „Kerikéje” – azaz mindhármunk Keresztanyja, Kiss Piroska – életünk része lehetett!

Bár gyermeke nem született, de minket és gyermekeinket úgy szeretett, mintha a sajátjai lennénk. Büszke volt minden cselekedetünkre.

Sok szép emlékünk fűződik Zsombóhoz és ahhoz a kis szolgálati lakáshoz, melyben Ő lakott. A béke szigete volt nekünk és gyermekeink számára is.

Tudtuk, hogy egész lényét, életét Zsombónak és az iskolának adta, mégis a család egysége volt a legfontosabb számára.

 

A munkához való viszonya, megfontoltsága, a mindig megújuló pedagógus, aki soha nem ingott meg hivatásában, az alázatos ember, aki mindenkinek esélyt adott…..példát mutatott nekünk.

Utolsó óráiban azt mondta: „Mosolyogjatok, mert a mosoly erőt ad!”

…és valóban, azzal az időnként titokzatos, sokszor fürkésző, de erőt adó gyönyörű mosolyával az arcán hagyott itt bennünket.

 

​

Köszönjük, hogy velünk emlékeznek.

​

Csorba Edit, Csorba Csaba és Farkas Jácinta